Az eddigi bizonytalanság után bíztató hírek jöttek a belga szervezőtől
Újra megindultak a tárgyalások az EYBIS pályaszervező cég vezetőjével. Jelen pillanatban rajta kívül a Magyar Suzuki és az európai központ is segíti a megállapodást.
Amit róluk tudni kell:
Az EYBIS a Suzuki támogatásával működő pályanapokat szervező belga cég. Több éves tapasztalattal a hátuk mögött szerveznek nagyszabású pályarendezvényeket pályamotorozni vágyóknak. A legtöbb eseményen kipróbálhatóak a GSX-R család aktuális modelljei.
Az időtervekben leginkább szabad motorozások kapnak helyet, 4 esetenként 5 gyorsasági szintre osztott létszámmal. Aki igényli oktatóval tanulhat a pályamotorozás trükkjeiről.
Az EYBIS neves versenyzőket is támogat pl: Eugene Laverty (SSP VB), Matej Smrz (IDM).
A 2010-es év során 9 országban 13 pályán 39 pályanapot szerveznek. Tavaly már jártak a Hungaroringen is. Már akkor sok magyar pályamotoros csatlakozott hozzájuk. Ezévben Magyarországra nem, de a közeli csehországi Brnoba szerveznek egy három napos rendezvényt augusztusban.
Ehhez a rendezvényhez tudunk csatlakozni. A tárgyalások most arról folynak, hogy minként tudjuk a versenyeinket (600 és open) beilleszteni a programjukba, illetve milyen kedvezményeket kaphatnak klubtagjaink. A listaár napi 160 EUR (illetve 150 EUR aki mindhárom napra fizet).
Ahhoz, hogy jó kondíciókat tudjunk kialkudni két dologra szükségünk van tőletek:
Az első egy előzetes jelentkezés a május 31-ig, hogy lássuk nagyságrendileg hányan jönnétek Brnoba. Kérem írjátok oda, hogy ha verseny nem lenne akkor is jönnétek e!
A második dolog pedig ezúttal az előre fizetés. Vagyis aki szeretne jönni az úgy készüljön, hogy a következő rendezvényen (júni 16 Hring) be kell fizessen 20 EUR / nap foglalót, majd legkésőbb a rijekai eseményig a fennmaradó összeget.
Június 16-ra természetesen tudni fogjuk mennyi lesz a részvételi díj!
FONTOS: motorozni nem csak Suzukival lehet jönni!!!
--------------------------------------------------------------
A jelentkezéseket ide küldjétek: atom@fullgas.hu
Használjátok az alábbi formát (copy) egy klikk a fenti e-mailre (paste) és X et a megfelelő helyre, név motor adatai.
Előzetes jelentkezés Brno augusztus 2-4 pályamotorozás
Név: _________________________
Motor: __________
Augusztus 2 __ csak ha verseny is lesz __
Augusztus 3 __ csak ha verseny is lesz __
Augusztus 4 __ csak ha verseny is lesz __

Üdv,
Adorján Tamás
~ http://gsxrklub.hu ~
~ http://europeansuzukidays.com ~
Szólj hozzá a fórumon itt: http://www.gsxrfans.hu/forum/viewtopic.php?f=41&t=435 .
|
|