Érdekes dolog ez.
Érdekes és egy kicsit arc pironkodtató is, hogy a saját "gyermekünk" szülinapjáról csak másnap emlékezem(ünk) meg.
Az is tagadhatatlan, hogy a magam részéről, igen gyenge vagyok az évfordulók és egyéb jeles események megemlékezésében. Bár ez a tény nem mentesít.
Igen eltelt 3 év. És ahogyan az-az élet rendje; ez a gyermek nőtt, cseperedett.
De tekintsünk most vissza egy percre.
A kezdetek kezdetén 3 évvel ezelőtt, megszületett ez a "gyermek". A nevelgetését egy összeszokott társaság segítette. Igyekezett mindenki a maga módján hozzátenni valamit. Valamit amitől szebb, jobb (informatívabb) tudott lenni ez a "gyermek".
Mindannyian nap mint nap azon ügyeskedtünk, hogy ez a "gyermek" szép nagyra nőhessen. Kapott is egy nagyobb "tápszer adagot" időközben, ebből lett ugye a gsxrfans.hu - palyamotorozas.com. Hiszen mindannyiunk érdeke az volt, hogy a növekedésben ne akadályozzuk ezt a "gyermeket". Mindannyiunknak az volt a célja, hogy ennek a "gyermeknek" még több barátja legyen. És lett is. Rengeteg barátra tettünk szert időközben. És nem csak itt a virtuális világban.
Hanem egy pályanapon, egy szervezett program kereteiben.
Természetesen volt "beteg is ez a gyermek". De meggyógyult.
Mert mindannyian azt szerettük volna, hogy meggyógyuljon.
Abban is biztos vagyok, hogy az elkövetkezendő "gyermekkorban" is lehetnek betegségre utaló jelek. De biztos vagyok abban is, hogy mindannyian a gyógyításon, tanításon fogunk fáradozni. Mint ahogyan azt tesszük ma is. Holnap is.
Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy jó hogy van a "gyermek". Mert szerintem mindannyian örömünket leljük benne.
Éppen ezért köszönjük is Mindenkinek, hogy ilyen szépen fejlődik, fejlődhet ez a "gyermek". Hiszen ez Mindenki érdeme!
...és ez ettől ilyen jó.
Boldog 3. születésnapot kívánunk Neked: gsxrfans.hu - palyamotorozas.com.
Isten éltessen ! ;-)
~nylontacsko~ |
|