Árnyék
Fejléc
Fejléc
Fejléc
GSX-R





  Fejléc
Gyorsasági értekezlet a Hungaroringen. Kicsit fel szállt a füst 2009-12-16
Csütörtökön délután a Hungaroring sajtóközpontjában gyűltek össze a Gyorsasági szakág egyesületeinek és versenyzőinek képviselői, hogy eszmét cseréljenek a szakág helyzetéről, a jövő évi lehetőségekről. Annak ellenére, hogy a vártnál ismét jóval kevesebben voltak jelen, a megbeszélés sikeresnek mondható, hiszen ott, és a befejezést követő kötetlen beszélgetések során nagyjából ki kristályosodtak a jövő év körvonalai.

A megbeszélésen megjelent Pusztai Csaba, a MAMS elnöke is, aki elismerését fejezte ki a szakág tevékenysége iránt. Mint mondta, a válság ellenére komoly fejlődést mutatott a licences versenyzők száma, és megköszönte az egyesületeknek és a versenyzőknek azt az áldozatot, amelyet a sport iránt hoztak.

Néhány kérdésben viták alakultak ki, amelyek előrébb vitték az ügyet. Hirtling Gábor tájékoztatta a jelenlévőket az általa indított projektről, amely új márkakupa sorozatok megrendezhetőségét teszi lehetővé.

Gábor bejelentését osztatlan siker koronázta. Nagyon bízunk benne, hogy a még hiányzó megegyezések hamarosan megszületnek, és a hazai gyorsasági motorsport történetének legmozgalmasabb évadja elé nézünk, hiszen nincs kizárva, hogy tíz versenyből álló program jön létre.

Komoly vita alakult ki a naptár, és a versenyek lebonyolítási időterve körül. Többen támadták az egynapos bajnoki lebonyolítást.

Végül a nap végére az alábbiakban alakult ki többé-kevésbé konszenzus:

* 2010-ben az eddigieknek megfelelő kategóriákban (125 Sport, Superstock 600, 750 és Open) kerül kiírásra a Magyar Bajnokság.
* A korábbi év gyakorlatának megfelelően ismét értékelésre kerül a VII. Dunlop Trophy, úgy, hogy a tavalyi sorozatok első három helyezettje csak a Bajnokságban kerül értékelésre. Így nagyobb szóhoz juthatnak a az újonnan a versenyzésbe bekapcsolódók.
* Az időtervben 1 x 25 perc szabad edzés, és 2 x 25 perc időmérés kerül meghirdetésre.
* A Bajnokság öt versenyből álló sorozatra kerül kiírásra, és legalább négy verseny megrendezése esetén kerül értékelésre.
* A hölgyek számára Nemzetközi MAMS Női Kupa kerül kiírásra, a korábbi feltételekkel.
* A korábbi év gyakorlatának megfelelően értékelésre kerül a VII. Dunlop Trophy, úgy, hogy a tavalyi sorozatban a BRO Fun Racing Trophy első három helyezettje csak a MAMS Kupában kerül értékelésre. Így nagyobb szóhoz juthatnak a az újonnan a versenyzésbe bekapcsolódók.
* A Bajnokság öt versenyből álló sorozatra kerül kiírásra, és legalább négy verseny megrendezése esetén kerül értékelésre.
* Az időtervben 1 x 20 perc szabad edzés, és 2 x 20 perc időmérés kerül meghirdetésre.
* 2010-ben a versenyzés alapfeltétele a licences versenyzők szabályismereti minimum-vizsgája lesz. A minimum vizsga díjmentes, és annak feltételeit a szakág fogja biztosítani.
* A 2010-es kiírásban a nevezési díjak az ez évivel azonosan kerülnek meghatározásra.

~ Forrás: http://brorganisation.hu ~
 
<< Vissza a kezdőlapra | Nyomtatható verzió
 


Zweirad Suzuki
motorbolt, Eger
Árnyék
Lábléc
Jogi nyilatkozat | Impresszum, kapcsolatfelvétel
freestat.hu