
Juhász Dávid kapott egy teszt lehetőséget Angliában a BSB egyik csapatánál.
Akik voltak a Szlovák ringen már láthatták az előzményeit ennek.
Az Angliai teszt egy napból és egy hétvégi kétfutamos versenyből állt amin volt időmérő majd az első 15 superpole-t ment. Hát az időmérőn 4. lett. Hozzá tartozik használt gumival! Mivel a csapat 2 garnitúra új gumit biztosított az egész hétvégére. Majd a superpole-t (gondolom új gumival) megnyerte, így az első helyről rajtolhatott. Az első versenyen a rajtja kicsit rosszabbul sikerült neki így a 3. helyen ment és mire a 2-at megelőzte az első elhúzott. Az üldözés közben ment 1 pályacsúcsot, de nem érte utol így 2-ik lett. De gondolom, nem kell mondanom ez mekkora eredmény. Új pálya 1 Kawasaki és 36 Angol vad motoros. A 2-ik futam még kacifántosabbra sikerült. Ugyanis elfelejtették közölni vele, hogy a rajtot előrébb hozták, így még valahol kolbászolt amikor a többiek a rajtrácson álltak. A felvezető kör elindítása után engedték a mezőny után de az első rajthelyre nem engedték felállni, így az utolsó helyről rajtolt. De így is MÁSODIK lett! Azt hiszem ez a KITŰNŐ teljesítmény megfelel az Angoloknak, mivel még ott tartották és szerdán tesztelhet GYÁRI Yamahával. Ha ott megfelel a jövő hét végén, megint indítják egy versenyen, most már gyári Yamaha támogatással.
A dolgok jelenlegi állása szerint jövőre lesz egy Magyar a BSB-ben. Vagy gyári Yamaha vagy egy nem gyár Kawasaki csapatban.

 |
|